Havi hírek
2017. május 13. szombat - 11:54:05 -- Egészség, egészségügy -- 0

Vasárnapi hírek

Nem sikerült lekenyereznie a mentősöket Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek azzal, hogy bejelentette: januártól 10 százalék „extra” béremelést kapnak a mentők. (Így négy év alatt – 2016 és 2019 között – összesen 67 százalékkal emelik a fizetésüket.) Igaz, Balognak az „ígérést” is sikerült rendkívül ízléstelenül elővezetnie

A miniszter ugyanis az alulfizetett szakemberek körében egy fővárosi bisztróétteremben ünnepelte – reggelivel – a mentőszolgálat 60. születésnapját. „Először azt hittem, hogy a mentőszolgálat dolgozói minden reggel itt reggeliznek, de most kiderült, hogy ez egyszeri alkalom” – vezette fel Balog a nagy bejelentést, a vendéglátóhelyen, ahol egy leves 1200 forint, egy paprikás csirke pedig körülbelül 3 ezer.

Tovább...



2017. május 13. szombat - 11:43:38 -- Informatika, internet, távközlés -- 0

Népszava Online

Már 74 ország intézményeit érinti a pénteken indult zsarolóvírusos támadáshullám, ami a brit egészségügyi rendszer összeomlásával kezdődött. Egy külföldi portál értesülései szerint magyar érintettség is van, a Telenornál pénteken kikapcsoltatták a dolgozók számítógépeit – írja a 24.hu.

Miután egy windowsos zsarolóvírus miatt összeomlott a brit egészségügyi rendszer péntek este, a világ több más országából is érkeztek hasonló hírek, melyek szerint nemcsak kórházak, de távközlési cégek, informatikai vállalatok, energiaszolgáltatók rendszereit is sikerült zárolniuk a támadóknak. A jelek szerint egy összehangolt nemzetközi támadásról van szó.

Tovább...