Havi hírek
Fórum

  • Petőfi Sándor: Szülőföldemen
    Itt születtem én ezen a tájon,
    Az alföldi szép nagy rónaságon,
    Ez a város születésem helye,
    Mintha dajkám dalával vón tele,
    Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
    "Cserebogár, sárga cserebogár!"
    Ugy mentem el innen, mint kis gyermek,
    És mint meglett ember, úgy jöttem meg.
    Hej azóta húsz esztendő telt el
    Megrakodva búval és örömmel...
    Húsz esztendő... az idő hogy lejár!
    "Cserebogár, sárga cserebogár!"
    Hol vagytok, ti régi játszótársak?
    Közületek csak egyet is lássak!
    Foglaljatok helyet itt mellettem,
    Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
    Hogy vállamon huszonöt év van már...
    "Cserebogár, sárga cserebogár!"
    Mint nyugtalan madár az ágakon,
    Helyrül-helyre röpköd gondolatom,
    Szedegeti a sok szép emléket,
    Mint a méh a virágról a mézet;
    Minden régi kedves helyet bejár...
    "Cserebogár, sárga cserebogár!"
    Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
    Lovagolok fűzfasípot fújva,
    Lovagolok szilaj nádparipán,
    Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
    Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár...
    "Cserebogár, sárga cserebogár!"
    Megkondúl az esteli harangszó,
    Kifáradt már a lovas és a ló,
    Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
    Az altató nóta hangzik ajkán,
    Hallgatom s félálomban vagyok már...
    "Cserebogár, sárga cserebogár!"...

    Félegyháza, 1848. június 6-8.

     

  • Petőfi Sándor: Szeptember végén

    Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
    Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
    De látod amottan a téli világot?
    Már hó takará el a bérci tetőt.

    Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
    S még benne virít az egész kikelet,
    De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
    A tél dere már megüté fejemet.

    Elhull a virág, eliramlik az élet...
    Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
    Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
    Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?

    Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
    Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
    S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
    Hogy elhagyod érte az én nevemet?

    Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
    Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
    Én feljövök érte a síri világból
    Az éj közepén, s oda leviszem azt,

    Letörleni véle könyűimet érted,
    Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
    S e szív sebeit bekötözni, ki téged
    Még akkor is, ott is, örökre szeret!

    (Koltó, 1847. szeptember.)

     

  • József Attila: Mama

    Már egy hete csak a mamára
    gondolok mindíg, meg-megállva.
    Nyikorgó kosárral ölében,
    ment a padlásra, ment serényen.

    Én még őszinte ember voltam,
    ordítottam, toporzékoltam.
    Hagyja a dagadt ruhát másra.
    Engem vigyen föl a padlásra.

    Csak ment és teregetett némán,
    nem szidott, nem is nézett énrám
    s a ruhák fényesen, suhogva,
    keringtek, szálltak a magosba.

    Nem nyafognék, de most már késő,
    most látom, milyen óriás ő -
    szürke haja lebben az égen,
    kékítőt old az ég vizében.

    1934. október
    14914933487002 22215539 Db
     

  • MÁRAI SÁNDOR:Ajándék
    És mégis, ma is, így is,
    örökké mennyit ad az élet!
    Csendesen adja, két kézzel,
    a reggelt és a délutánt,
    az alkonyt és a csillagokat,
    a fák fülledt illatát,
    a folyó zöld hullámát,
    egy emberi szempár visszfényét,
    a magányt és a lármát!
    Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
    minden napszakban,
    minden pillanatban!
    Ajándék ez,
    csodálatos .
    A földig hajolok,
    úgy köszönöm meg.
     

Moderátor(ok): F.Evaaa, JoniPeti, Kalapos, marikanet